Sydney, Roxette és egy bulis éjszaka

Éppen csak megérkezel Sydney-be, a vörös föld még ott van a nadrágod szárán. Szombat este van, fáradt vagy a repüléstől, de most nem állhatsz meg, mert csak pár napot hagytál magadnak a városra.

A szállásod a kínai és az üzleti negyed határán van, te pedig két dolgot szeretnél az estétől: látni az ikonikus Sydney-i Operaházat és enni egy igazi sydney-i steaket. Előbbivel helyismeret nélkül sem lesz nehéz dolgod, hiszen minden út a kikötőbe és a minden képeslapról és hűtőmágnesről rád mosolygó épülethez vezet. Apró akadály az embertömeg, mert éppen a város buliutcáján kell eljutnod a célodig, és mint mondtam, szombat este van.

Ez a város egészen más, mint Melbourne, nyüzsög, érezhetően mozgásban van, a lüktetése egy pillanatra sem áll meg, különösen egy olyan nyár végi éjszakán, amikor mindenki bulizni vágyik. És akkor sincs vége, amikor elérsz az Operaházhoz. Hogy is lenne, hiszen itt aztán tényleg meglepetés vár: a buli elérte a csúcspontját, Roxette-koncert köszönt minket.

Erre nem készültünk fel, jegyünk nincs, így csak hallgathatjuk a zenét. De nem baj, amiért jöttünk, azt így is láthatjuk: ott van előttünk teljes életnagyságban az Operaház, vele szemben a Harbour Bridge, mellette az öböl a csodálatos cápáival, és ott vagyunk mi is a nyüzsgés közepén.

Visszafelé megpróbáljuk beteljesíteni első sydney-i esténk másik reményét, a steaket. Próbálunk éttermet, vagy legalább egy pubot találni, ahol nincs tömeg, de a helyzet reménytelen. Egy idő után fel is adjuk, már csak az a cél, hogy bedobjunk valami kaját. Steak helyett így egy autentikus, harsány és zsúfolt thai büfében eszünk egy hatalmas adagot. Panaszra nincs ok, tisztaság van, az étel jó, az árak tisztességesek, és utána már csak egy sarok választ el az ágyunktól.