Kacsáknak is szabad a strand

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ismét nem a Teleszedett Gombászkosarak Napját fogjuk ünnepelni, körülnéztünk, hátha tartogat valamit a környék. És ha valahol, hát a Duna partján mindig akad valami.

A tavasz utolsó napján, a készülődő kánikula árnyékában, a szigetcsépi szabadstrand különösen hívogatónak tűnt.

Ausztráliában már kaptunk egy adagot a nyárból, de itthon még nem jött meg igazán a strandolós-lángosozós lendület. Az élmény így kicsit félgőzös lett, de azért a vízben már lubickoltak néhányan, sőt, a büfé és a fagyizó is nyitva volt. Megettük hát a nyár első fagyiját, ami egyúttal a tavasz utolsó fagyija is lett. Különleges státusz.

Fürdőzőből még nem volt tömeg, így a kacsák (pontosabban tőkés récék) uralták a partszakaszt. Ez nekünk is jól jött, mert nyugodtan bóklászhattunk, fotózhattunk, senki nem nézett ránk úgy, mintha szándékosan akartuk volna megzavarni a nyári idillt.

Az út túloldala is megért egy misét. Pipacsos mező, nádas, szitakötők szinkronrepülése, magasles az erdőszélen. És a strand bejáratánál pár kócos hasadtlemezű gomba is előbújt, de ők sem kerültek a kosarunkba. Visszafelé tavaszvégi bónuszként még egy magányos szamócát is találtunk, de kár lett volna elhozni, hadd piruljon a fűben, amíg rá nem akad egy csiga.