A vörös földnek adtam egy darabot a lelkemből

Nagyon gyorsan telt az idő, miután elhagytuk Melbourne-t, mégis úgy tűnt, mintha megállt volna. A vörös föld már csak ilyen. Turistaként érkeztünk a világ egyik legszentebb helyére, megkaptunk mindent, ami a turistáknak jár itt a pénzükért, aztán továbbálltunk, mint a turisták. Van azonban egy bökkenő.

Ha erre jársz, és figyeled a híres ausztrál bozót rezdüléseit, elcsípsz pár érzésfoszlányt abból, amivel többet ad ez a hely puszta látványosságnál, akkor nem tudsz már egyszerű turista lenni. Két utad van: a könnyebb, ha csak szemlélődő lennél, a nehezebb, ha részévé válsz. De attól tartok, nem te döntesz, legalábbis tudatosan nem.

Furcsa hely ez. Az ausztrálok megpróbálták úgy megőrizni az őslakosok számára a környék szentségét, hogy közben kielégítik a turisták tömegeinek az érdeklődését is. Mert azért az üzlet az üzlet, az Ayers Rock és a Mount Olga egyértelmű turistacsalogatók, az egész országban csak a sydney-i operaház és a Nagy Korallzátony veszi fel velük a versenyt. Úgy tűnik, a feladatot sikerült megoldani, a hely szent maradt, a turista pedig fizet, és élményt kap cserébe.

Programokban nincs hiány: fényjátékok, a napnyugta és a napkelte csodás látvány a szikláknál, hosszabb túralehetőségek, akár végig az Ayers Rock körül. Piknik, reggeli, galériák az őslakosok munkáiból. Csak kavicsokat ne gyűjts, mert, ha csak egyet is magaddal viszel, átkozott leszel. Legalábbis a legendák szerint, de kockáztatni semmiképp sem érdemes.

De mondtam már: ha kész vagy arra, hogy átlépj a saját turista-mivoltodon, itt azt is megteheted. Elmélyedhetsz a rezgésekben, érezheted a sziklákat, a vörös talajt, a bozótot, az ősi szellemek suttogását. Hessegetheted a legyeket, amik éppúgy jellemzői a sivatagnak, mint a tevék, akik bár nem őshonosak erre, mégis igen hasznosak – vagy legalábbis az autók érkezése előtt hasznosak voltak.

Megpróbálhatsz a részévé is válni, de arra nehezebb az út: az Ayers Rock számodra Uluruvá válik, a Mount Olga Kata Tjuta lesz, és a vörös föld ott marad a lábadon akkor is, amikor nem fogod látni. Mész tovább, mert vár a világ többi része, amit még nem láttál, de egy darab itt marad a lelkedből, és egy darabot magaddal viszel innen a lelkedben. Nem lesz tőle könnyebb, sőt. De az biztos, hogy mostantól minden más lesz.

És aztán, amikor továbbmész innen, vihetsz magaddal egy rendes kalapot is a kényszermegoldás-szalmakalap helyett. A bozót vörös földje pedig veled marad, bármerre mész.

A legszentebb szikla

Az Uluru nem egyszerűen egy kődarab a sivatag közepén. 348 méter magas, körülbelül 10 km a kerülete, de a legérdekesebb az, hogy a földből kiálló rész olyan, mint a jéghegy csúcsa: a szikla alapja mélyen a föld alatt folytatódik. Mintha egy óriás csontja lenne, amit félig kitakart az idő.

Az Anangu nép számára ez a hely nem csak szent, hanem élő történet. A szikla oldalában barlangrajzok, tanító történetek, ősi tanok lenyomatai láthatók. És nem csak egy-két legenda: a teljes formáció egyetlen, összefüggő narratív halmaz, amit Tjukurpa-nak neveznek – ez a törvény, az eredet, az útmutatás.

Az Uluru megmászását 2019-ben betiltották. Nem csak azért mert veszélyes, hanem mert egy templom oltárán sem állunk neki reggelizni.

A Kata Tjuta több, mint „a másik szikla”

Hiába ismerik kevesebben, a Kata Tjuta szintén egyedülálló. A 36 kupolaformájú sziklatömb már messziről úgy néz ki, mintha egy alvó isten gerince lenne. Ezek a homokkő formációk jóval idősebbek, és geológiailag is komplexebbek mint az Uluru.

A hely neve azt jelenti: „sok fej”. A Kata Tjuta környéke olyan történeteket őriz, amik csak a beavatottaknak szólnak. Az Anangu nép itt szigorúan védi történeteit: némelyik annyira szent, hogy még a férfiak és nők sem osztják meg egymással, ha nem „az ő dolguk”.