RÓLAM

Kedves útitársam, örömmel látom, hogy meglátogattál! Illendő, hogy bemutatkozzam.

Járok-kelek, fényképezek, írok. Ez mindig így volt. De persze, mint mindenki, én is változom, és velem együtt a céljaim is változnak.

Régen azért jártam-keltem, fényképeztem és írtam, hogy mások tudják, járok-kelek, fényképezek és írok. Most már azért teszem ezt, hogy megmutassam a világomat. Nem a világot, nagy általánosságban, csak az én saját világomat. Azt, amitől menet közben lencsék választanak el: a szemem, a szemüvegem, az objektívem. Azt a világot, amiben jól érzem magam. A másikat megtartom magamnak.

A fényképezés és az írás egészen fiatal korom óta része az életemnek. Voltam fotóriporter, újságíró, főszerkesztő, amikor ezt írom, éppen szerkesztő vagyok. És voltam előtte-utána-közben könyves- és barkácsbolti eladó, autómosó, asszisztens a Természettudományi Múzeumban, dolgoztam call centerben, rövid ideig postahivatalban, építettem kiállításokat, szereztem egy kertész végzettséget, társszerzője voltam pár könyvnek. És közben jártam-keltem, fényképeztem, írtam.

Tizenhat évvel ezelőtt készült velem egy interjú, ezt mondtam benne:

Ha jó képet készítek, az nekem már mindenképpen örömet szerez. Ha másnak is, az már csak a többlet. Kimondhatatlanul fontos, de többlet.

Ez most is igaz.

Miért Keskeny út bármerre?

A cím tisztelgés Macuo Basó előtt, aki a haiku (az ő idejében még hokku) műfajának talán legcsodálatosabb művelője volt. Egyik útinaplója a Keskeny út északra címet viselte. Mondhatnám, hogy emiatt tudatos döntés volt a címválasztásom, de nem így van. Érzések vezettek. Szeretem a haikukat, szeretem Basót, szeretem az utat járni. A cím csak úgy jött. És ami csak úgy jön, azt el kell fogadni.

Fényírásos emlékek

A Fényírásos emlékek a régi fotóblogom volt. Szerettem nagyon, mások is szerették, de valahogy elakadt, azóta pedig eljárt felette az idő is. Mégis fontos része az életemnek, éppen ezért az ott közölt képek, történetek egy részét felidézem a Keskeny út bármerre archívumában, az „Emlékek” menüpont alatt. Jó helyen lesznek itt.

Most viszont ideje indulni a keskeny úton. Bármerre.